— Ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el — mennyi nap alatt ég el tizenkét kályhában kilenc köbméter bükkfa … — Ha kilenc kályhában … Az íróasztal előtt ülök, valami cikket olvasok. Nem tudok figyelni. A másik szobából már harmincötödször hallom a fenti mondatot. Mi a csoda van már azzal a bükkfával. Muszáj kimenni. Gabi az asztal fölé görnyedve rágja a tollat. Úgy teszek, mintha valami más miatt mentem volna ki, fontoskodva keresgélek a könyvszekrényben. Gabi lopva rám néz, én összehúzom a szemem, mintha nagyon el volnék foglalva gondjaimmal és nem vennék tudomást róla — érzem is, hogy erre gondol, közben görcsösen mondogatom magamban: „Ha kilenc bükkfa … tizenkét köbméter … akkor hány kályhában … „ Ejnye, a csudába! Hogy is van? Elmegyek előtte szórakozottan, megállok, mintha ebben pillanatban vettem volna észre. — Na, mi az, kisfiam, tanulgatunk? Gabi szája lefelé görbül. — Apukám … — Mi az? — Nem értem ezt a dolgot. — Nem értem?! … Gabi! … Hogy lehet ilyet mondani?! … Hát nem magyarázták el az iskolában? — De igen, csakhogy … A torkomat köszörülöm. Aztán már nyersen és ellenségesen: — Mi az, amit nem értesz? Gabi mohón gyorsan és megkönnyebbülve, máris hadarni kezdi, mint akinek nagy súlyt vettek le a válláról. — Nézd apukám, ha kilenc kályhában öt és fél nap ala tizenkét köbméter bükkfa ég el. Én dühösen: — Papperlapapp! … Ne hadarj! … Így nem lehet értelmesen gondolkodni! … Tessék mégegyszer nyugodtan, megfontoltan elmondani; majd akkor meg fogod érteni! Nna, adj egy kis helyet. Gabi boldogan és fürgén félrehúzódik. Ő azt hiszi, hogy én most nem tudom, hogy ő most vidáman rám bízta a egész dolgot — ő nem tudja, ő persze nem emlékszik ugyanerre a jelenetre, húszegynéhány évvel ezelőtt, mikor én húzódtam így félre, boldogan és megkönnyebbülve, és az apám ült le így mellém, ugyanezzel a bosszankodó és fontoskodó arccal, mint most én. És ami a legborzasztóbb még hozzá — ebben a pillanatban villan át rajtam — erről ugyanerről a példáról volt szó akkor is! … Úgy van, nincs kétség! … a bükkfa és a kályha! szent Isten! … pedig akkor már majdnem megértettem — csak elfelejtettem! … Az egész húszegynéhányéves korunk egy pillanat alatt semmibe süllyed. Hogy is volt csak? — Nézd, Gabi, mondom türelmesen — az ember nem a szájával gondolkodik, hanem az eszével. Mi az, amit nem értesz?! … Hiszen ez olyan egyszerű és világos, mint a nap — ezt az első elemista is megérti, ha egy pillanatig figyel. Nézd, fiam. Ugye, itt van az, hogy kilenc kályhában öt és fél nap alatt ennyi és ennyi bükkfa ég el. Nnna. Mit nem értesz ezen? — Ezt értem, apukám … csak azt nem tudom, hogy az első aránypár fordított és a második egyenes, vagy az első egyenes és a második fordított, vagy mind a kettő egyenes, vagy mind a kettő fordított. A fejbőröm, a hajam tövében, lassan hidegedni kezd. Mi a csudát fecseg ez itt össze az aránypárokról? Mik lehetnek azok az átkozott aránypárok?! … Honnan lehetne ezt hirtelenében megtudni? Most már hangosan szólok rá: — Gabi! … Már megint hadarsz! … Hogy akarod így megérteni? … Az ember a szájával, izé … Mi az, hogy fordított meg egyenes, meg egyenes meg fordított, papperlapapp, vagy a falramászott nagybőgős! Gabi röhög. Ráordítok: — Ne röhögj! Ezért taníttatlak, kínlódom veled! … Ez azért van, mert nem figyelsz az iskolában! … Hiszen te azt se tudod … hiszen te azt se tudod … (Elképedve meredek rá, mintha egy szörnyű gyanú ébredt volna fel bennem.) Hiszen te talán azt se tudod, hogy mi az az aránypár?! … — Dehogynem, apukám … Az aránypár … az aránypár … az aránypár az a két viszony … amelyben a belső tagok hányadosa … illetve a külső tagok szorzata … Összecsapom a kezem. — Mondom! … Tizennégy éves kamasz, és nem tudja mi az az aránypár! Gabi szája megint lefelé görbül. — Hát mi? — Hogy mi? Na megállj, te csirkefogó! … Most azonnal előveszed a könyvet, és harmincszor elmondod!! … mert különben … Gabi megszeppenve lapozgat, aztán hadarni kezdi: — Az aránypár azon mennyiség, melynek két beltagja úgy viszonylik két másik mennyiséghez, valamint … igen, apukám, de melyik itt a két beltag, a bükkfa térfogata és a napok száma, vagy a kályhák száma és a bükkfa térfogata? … — Már megint hadarsz! Add ide azt a könyvet. És most rettentő komolyan kezdem: — Ide nézz, Gabi, ne légy már olyan ostoba. Hiszen ez olyan világos, mint a nap. Na nézd, milyen egyszerű. Na. Ide figyelj! Ugye, azt mondja, hogy kilenc kályhában ennyi nap alatt ennyi és ennyi bükkfa. Tehát ha ennyi és ennyi bükkfa kilenc nap alatt, akkor világos, ugye, hogy tizenkét nap alatt viszont nem ennyi és ennyi, hanem … — Igen, apukám, eddig én is értem, de az aránypár … Dühbe jövök. — Ne fecsegj bele, így nem érte … nem érted meg. Ide figyelj. Ha kilenc nap alatt ennyi és ennyi — akkor tizenkét nap alatt, mondjuk, esetleg ennyi és ennyivel több. De viszont, pardon, azért nem több mégse, mert nem kilenc kályhában, hanem tizenkettőben, tehát ennyivel kevesebb vagyis ennyivel több, mintha ugyanannyival kevesebb volna, mint amennyivel több … Itt ugyanis az aránypár … az aránypár … Egyszerre világosság gyúl az agyamban. Mint egy villámcsapás, úgy ér a Nagy Megismerés, aminek hiánya húszegynéhány év óta lappang és borong bennem — úgy van, most rájöttem! … Nincs kétség — akkor … ott … egészen nyilvánvaló — úgy van, nyilvánvaló, az apám se értette ezt a példát! Lopva a Gabira nézek. Gabi közben észrevétlenül kinyitja a történelemkönyvet, és most félszemmel azt a jelenetet nézi egy régi képen nagy kéjjel, ahogy Kinizsi Pál két törököt dögönyöz. Nagyot ütök a kobakjára, csak úgy csattan. — Nesze! … majd bolond leszek itt kínlódni veled, amikor nem figyelsz! Gabi bőg, mint a két török együttvéve. Én pedig megkönnyebbülve ugrom fel, és a múlt ködén keresztül egy arc rajzolódik elém — az apámé, amint nagyot üt a kobakomra, vígan és megkönnyebbülve mintha azt mondaná: „add tovább a fiadnak! énnekem már elég volt!” és fütyörészve, zsebre dugott kezekkel, vígan indul el a sír felé, ahol egészen mindegy, hogy hány nap alatt ég el kilenc köbméter bükkfa és hatvan-hetven év élet. FORRÁS
Tudom hogy sokan csinálják ezt, de mivel sokat olvasok, úgy döntöttem ki is fogom értékelni őket, ajánlásokat írok majd és hasonlók. Az a blog ami a lelkivilágomról szól, az meg máshol van. Szóval üdv a könyvesblogomon. :)
Csak egy lájk, és akár tiéd lehet ez a szép új időutazó szerkezet! Törölj ki korokat a történelemből, nézd meg hogyan született Chuck Norris (már ha hihetünk a szülőcsatornából kilövellő koituszi előzménnyel rendelkező folyamatnak)!
Hívd meg barátaidat, mondd meg anyádnak, blogold be és hivatkozz rám, a lényeg hogy személyiséged hiteltelenebbé tételén keresztül reklámozd ezt a hülye honlapot! És lehet hogy te nyersz, de a sorsolás időpontját, és a végső nyertest soha nem tudja meg senki!
Mókázz egy jót Einstennel a Vissza a jövő sorozatokból, légy te is nyuszi, mint Marty McFly, kő-papír-ollózz Hitlerrel.
Csak mert ilyenekre hívtok meg minden egyes alkalommal, és irreálisan nagy baromságokat hisztek bele ingyenes szolgáltatásokba, és a lájk erejébe. De ha már itt vagy, akkor ezt is lájkolhatod!
2011.05.01. Vasárnap:
A megfigyelt alany alváshoz készülődik, kissé zaklatott, aggódik a közeljövőben bekövetkező változások miatt, gazdasági egzisztenciája instabil, ezek mellett elbizonytalanodott személyét illetően, párkapcsolatában bizonytalanná vált. Az éjszaka folyamán közvetlenül elalvás előtt történt, megélt részletességgel írta le egy halántékát nedves orrával szaglászó patkány képét. Az alany szerint tudatában volt hogy érzékcsalódása van:
“Mint mikor arra ébredsz, hogy tudod, be fog görcsölni a lábad.”
Ennek ellenére - állítása szerint - mint sokunknak, úgy látta magát, ahogy a villanyhoz szalad és felkapcsolja azt, mint álmunkban. Idővel, magához térve a diszfórikus rohamból, tényleg a villanykapcsoló mellett állt. Ekkor kezdte el egy könyvvel csapkodni takaróját, ahol lapulhatott a képzelt állat. Tudta, hogy nincs ott, s csak képzeli, de biztos ami biztos.
2011.05.02. Hétfő:
A lefekvés előtt az alany gondolatai a tegnap esti élmény körül forogtak. Múltjában állítása szerint rendszeres könnyűdrog fogyasztó volt, manapság is fogyaszt, de “csak ha kívánja az alkalom”. Már a REM fázishoz jutottunk, mikor hamar felébred, hangosan mély levegőt vesz, majd háromszor mellkasába üt. Magaköré tekint, liheg, izzad. Valószínűleg légszomja is van. Az ágy szélére ül, majd zokogni kezd. Újra elalszik ugyan, de retteg a következményeitől.
Várjuk a kedd éjszaka eredményeit.
Amióta elterjedtek a különféle webkettes szolgáltatások (pl: fórum, blog), mindenki számára lehetővé vált nyomot hagyni az interneten. A legjobb ezekben általában az, hogy annak ellenére, hogy egy emberről alkalmanként sokat mond egy-egy jól kiválasztott nicknév, többnyire gyakorlatilag nem tudjuk meg ki rejtőzik mögötte.
Blogolás eredetileg netes naplóvezetést jelent, tehát aki blogot hoz létre, az specifikusan azokat a gondolatokat írja ki magából, amit mással talán nem szívesen oszt meg. Viszont az internet nyílvánosságának köszönhetően az ember manapság szeretné ha szellemi terméke értékkel bírna, ezért először barátait kéri meg arra hogy rátázzák (vagyha nem is), kommentálják bejegyzéseit. Ezekből az alapokból indulok ki.
Miért hozunk létre blogokat?
Tehát, az ember mindenféle okból létrehoz blogot; ha leszámítjuk a lifecaster, fotó blogokat, amiket betudhatunk annak is, hogy az illető azért hozott létre blogot, mert nincs otthon a webprogramozásban, és a blogokat hosztingoló szolgáltatók gyakorlatilag ingyen kínálnak lehetőséget jelen lenni a neten (ergo nem a hivatalos blog definíció illik rá, csupán "weblap"). Blogolni tehát annyi, mint naplót írni azzal a plusz lehetőséggel, hogy érzelemvilágunk kifejezésére képek, videók és hanganyagok is rendelkezésünkre állnak.
Ezek után azon gondolkozhatunk el, hogy milyen terjeszkedési stratégiát követ egy kezdő blogger. Az első típus elkezdi írogatni bejegyzéseit , de mivel szeretné hogy valaki véleményt mondjon (és lehetőleg pozitívat, mert fél attól hogy valaki majd negatív szavakkal illeti), először egy ismerősének említi az oldal címét, várva azt hogy miután véleményt mondott róla, szintén tovább adja egy másik ismerősének, akinél egyre nagyobb az esély, hogy nem ismeri a blog íróját. Így lehetősége nyílik arra hogy egy külső szférába juthat a blog, és híres lesz. Mert ugye régen ahhoz hogy az ember író legyen, vért kellett izzadni, ma már elég hozzá egy látogatott blog (Bardóczi Ákost nem szó szerint idézve). (lásd Szlengblog és napirajz )
Első körben ami számomra érdekes itt, hogy miután az első ember, egy barátunk elmondja nekünk a véleményét a blogról és ezáltal a benne lévő szellemi termékünkről, megpróbáljuk a benne lévő tartalmat az olvasói igények szerint változtatni.
Miről ír a blogger?
Azt, hogy miről ír a blogger, először amatőr módon belövi, vagy az is lehet, hogy célirányosan ezért hozta létre magát a blogot, hogy kiírja magából AZT. Viszont ha mások bírálni és rátázni kezdik, ez az egész át fog alakulni megfelelési kényszerré, ami először még nem jelent akkora súlyt, később már igen. Visszatérve a gondolatmenethez: Miután felfedtük ismerőseink előtt a blogunk elérhetőségét, onnantól a szerző bizonyos mértékben elvesztette anonimitását. Az az állítás jár szájról szájra, hogy az interneten az a jó, hogy arc nélkül mondhatunk véleményt a dolgokról, és ezért lesz állításunk őszinte. De ha már van esély arra, hogy betűk által felépített virtuális, számunkra etalon karakterünk szerkezeti integritása összedől egy rosszul útnak indított marketingstratégia miatt, akkor a blogger ismét csak az elismerő szavakért kíván írni, s nem azért, amiért valójában a blogot indította (esetleg grafomán hajlamból vagy hogy képet adjon magáról az utókornak).
A második típus az általam jobban kedvelt magatartást követi: Elindítja blogját egy adott témaspecifikációval, és csak arról ír, amiről eleinte elkezdett. Nyílvánvaló hogy ez a vállalkozás akkor sikeres ha az ember nem magáról ír, hacsak nem celeb. Teszem azt példának okáért létrehoz egy blogot "Szobában is megtanulható trükkök focilabdával" címen. Ha hű marad ehhez a vállalkozásához, nyílván idővel sikereket ér el, mivel egyre több cikk keletkezik majd ami ezzel a témakörrel foglalkozik, és a "foci, otthon, trükk" kulcsszavak növekedése miatt könnyebben találja meg az igényes olvasó az adott oldalt.
Mindenféle magánkísérletem, agymenésem, érzésem meg olyasmi ami esetleg bárkit érdekelhet. Nem lesz ez több, mint a te blogod. Nem fogják többen olvasni, igazából nem is érdekel, mert amúgy meg grafomán vagyok, de az ejakulációs faktort fokozza az, hogy ha minél többen olvastok.